Újra itt... Egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Szó szerint. Olyan szinten semmi nem változott itt, hogy már fáj. Bár nem is tudom mire számitottam...
Minden remekül ment az úton. Nem késett a gép, azzal a busszal jöttem Glocesterig, amelyiket terveztem, mégi annyira szomorú voltam. Szörnyű volt. Egyik kártyával se működött a telóm, és ezzel lett tele az a bizonyos pohár. A holtponton, olyan 9 körül egy utcai telefonfülkében sírtam (ami mellesleg, benyelte több mint 2 fontomat...). Nem volt tervezve, mondogattam is magamban, hogy ez hiába, mert már így döntöttem meg minden, de nem segített... Aztán egy idő múlva elmúlt és azóta igyekszem nem rá gondolni.
Ennek a kis holidaynek volt jó és sajnos egy kevés rossz része is. Persze imádtam újra otthon lenni, hugicával, Lucóval találkozni, hogy Boziról ne is beszéljek, de emellett meglett a laptop is. Azért vannak ékezeteim... Meg rengeteg filmem, ami nagyon segít a figyuelterelésben (Thx Shopgirl!) és a Sims... De aztán néhányaknak sikerült elrontani a kedvem, azzal, hogy mekkora kö*ög is vagyok én, ehhez gartula, de hamar elfelejtődött, mert ANNYIRA JÓ VOLT OTTHON!!! És annyira fura újra itt lenni...
Remélem sikerül megdumálni Sammy-vel, hogy hazamehessek tavasszal, mert ha nem akkor nem tudom mi fogja tartani bennem a lelket London után... Merthogy mindjárt London, elötte egy héttel meg még egy gyor s költözés Cheltenhambe.
Én már nagyon büszke vagyok magamra, emiatt az egész miatt, meddig maradjak, hogy ti is azok legyetek? Merthogy most már csak miattatok vagyok itt...
