Hihetetlen találkozásunk megünneplésére beültünk az első kajáldába, ami Fish and chipset hírdetett. Nem volt nagy szám, de az is lehet, hogy csak rossz helyre mentünk. Mikor itt végeztünk, rápillanta a térképre, a Hyde Park tűnt legközelebbinek, így arra vettük az irányt.
Azon belül a Diana emlékmű irányába haladtunk, Át az egész parkon, majd a Serpentine-en.
A parkból kiérve már sötétség fogadott bennünket, ekkor rádöbbentünk, hogy gyakorlatilag még semmit se láttunk, erre kétségbeesve egy célt keresgéltünk a térképen, majd kis fejtörés után a Big Bent vettük célba. A metró felé közeledve azonban észrevettem a Harrod’sot, és tudtam, oda mindenképpen be kell mennünk. Nagyon szépen ki volt világítva, nem lehetett nem észrevenni. Bementünk, hatalmas tömeg sodort be minket. Fantasztikus árúkkal vártak minket, persze mindegyik drága is volt. A sütipultnál megtévesztő csokicipőkkel kicsit arrébb pedig marcipángyümölcsökkel találkoztunk. Sajnos csak a földszinten néztünk körbe, mivel rengetegen voltak, és az idő is eléggé sürgetett, tekintve, hogy még „semmit” sem láttunk...
Szóval Harrod’sból ki, Tube-bal ittátszálltunk ottátszálltunk, és az aluljáróból kijőve elképesztő látvány tárult elénk. Olyan hihetetlen volt az egész, ott állni a Big Ben alatt, a gyönyörűen kivilágított Parlament a másik irányból pedig a London Eye...
Percekig csak álltam szótlanul, nem lehetett betelni vele. Mikor végre magamhoz tértem, gyors fényképezések közepette igyekeztem ellenállni a 120 km/h –s szélnek. Itt megemlíteném, hogy eszement hideg volt, de szerencsénkre legalább az eső nem esett... Elindultunk a Westminsterhez, rossz irányba, de térképet elővenni nem volt merszem, úgyis elvitte volna a szél. Végül beálltam egy telefonfülkébe és ott néztem meg. Újra elindultunk, már a jó írányba. Úgy vágytam egy kis Bacardi után, de végül nem lett belőle semmi, egész út alatt nem ittam, remélem büszkék vagytok... :D
Westminsternél is gyors fotózápor, az egyébként nekem nem volt akkora látvány, mint a BB, de azért meg kellett nézni. Persze ilyenkor (kb.8pm) már semmi sem volt nyitva, úgyhogy csak kívülről örültünk neki egy kicsit, majd továbbindultunk a Sohoba.
Tubeba le Tubeból fel, pillanatokon belül már ott is voltunk. Hihetetlen ez a londoni metró, elképesztően kuszának néz ki első pillantásra, de belülről már nagyon könnyű eligazodni. Minden ki van táblázva, nehéz eltévedni, ha mégis sikerül, pillanatok alatt helyreigazítanak. Nekem nagyon bejött, bárhova el lehet vele jutni 1-2 átszállással, még akkor is ha néhányat utat lezárnak.
Visszatérve a történethez, megérkeztünk a Sohóba, kicsit körülnézegettünk, majd egyből egy kajáldát kerestünk, mivel már 6 órája nem ettünk semmit, ideje volt... Erre Georgie döbbentett rá, magamtól fel se tűnt volna, annyira elrepült ez a pár óra és közben annyi mindent láttam, hogy csak na...
Sok-sok kör megtétele után végül egy pizzázóba tértünk be. Az összes többi pub meg étterem úgy meg volt tömve, hogy ha akartunk volna se férünk be...
Na itt kaptunk egy asztal, majd egy tenger gyümölcse és egy kecskesajtos-spenótos pizzát választottunk. Megeszegettük, fincsi volt. A számlára várva ébredtünk rá, hogy fél10 van, és 10re már a King George V. megállónál kellene lennünk...Akik nem tudnák, hogy ez hol lelhető fel, elmondom: a világ végén! Ugyhogy nagyon elkezdtünk sietni, lent a Tubeban mondták, hogy sorry de már a District vonal is le van zárva, amivel mentünk volna, úgyhogy gyorsan kerestünk egy másik irányt, amivel 4X kellett átszállnunk, mielőtt a DLR linera értünk volna... Mindegy, azon döcögtünk tovább, végül fél óra késéssel értünk a találkozási pontra. Egyébként a szállást Couchsurfingen keresztül találtam, csak az volt a gáz, hogy a fickó, akinél megszálltunk volna, 3 napja nem válaszolt a leveleimre, így nem tudtuk a számát se a címét. Egészen picit volt rizikós...
Persze már nem volt ott (később kiderült, hogy ki se jött elénk, tehát ha időben odaérünk se lett volna ott... Jófej...)
Hogy mi történt ezután, az a következő részből kiderül...
Tubeba le Tubeból fel, pillanatokon belül már ott is voltunk. Hihetetlen ez a londoni metró, elképesztően kuszának néz ki első pillantásra, de belülről már nagyon könnyű eligazodni. Minden ki van táblázva, nehéz eltévedni, ha mégis sikerül, pillanatok alatt helyreigazítanak. Nekem nagyon bejött, bárhova el lehet vele jutni 1-2 átszállással, még akkor is ha néhányat utat lezárnak.
Visszatérve a történethez, megérkeztünk a Sohóba, kicsit körülnézegettünk, majd egyből egy kajáldát kerestünk, mivel már 6 órája nem ettünk semmit, ideje volt... Erre Georgie döbbentett rá, magamtól fel se tűnt volna, annyira elrepült ez a pár óra és közben annyi mindent láttam, hogy csak na...
Sok-sok kör megtétele után végül egy pizzázóba tértünk be. Az összes többi pub meg étterem úgy meg volt tömve, hogy ha akartunk volna se férünk be...
Na itt kaptunk egy asztal, majd egy tenger gyümölcse és egy kecskesajtos-spenótos pizzát választottunk. Megeszegettük, fincsi volt. A számlára várva ébredtünk rá, hogy fél10 van, és 10re már a King George V. megállónál kellene lennünk...Akik nem tudnák, hogy ez hol lelhető fel, elmondom: a világ végén! Ugyhogy nagyon elkezdtünk sietni, lent a Tubeban mondták, hogy sorry de már a District vonal is le van zárva, amivel mentünk volna, úgyhogy gyorsan kerestünk egy másik irányt, amivel 4X kellett átszállnunk, mielőtt a DLR linera értünk volna... Mindegy, azon döcögtünk tovább, végül fél óra késéssel értünk a találkozási pontra. Egyébként a szállást Couchsurfingen keresztül találtam, csak az volt a gáz, hogy a fickó, akinél megszálltunk volna, 3 napja nem válaszolt a leveleimre, így nem tudtuk a számát se a címét. Egészen picit volt rizikós...
Persze már nem volt ott (később kiderült, hogy ki se jött elénk, tehát ha időben odaérünk se lett volna ott... Jófej...)
Hogy mi történt ezután, az a következő részből kiderül...
