Imádom a légkört, az embereket, hogy rám mosolyognak az utcán. Az autósokat, hogy nem ütnek el. A gyalogosokat, akik ahelyett hogy megnyomnák a jelzőlámpát, várnak, amíg nem jön autó és átmennek a piroson. A sulikat, ahol esőben is simán kint vannak tesiórán, és ahova boríték méretű táskával mennek, nem úgy mint otthon, ahol nagyobb a táska mint a gyerek... Imádom a gondos kis amatőr kertészeket, akik a házuk előtt lévő bélyeg (nem viccelek tényleg akkora...) méretű kis kertecskéiket gyönyörű rendben rakják. Erről jut eszembe, hogy az időjárást is imádom. Okés hogy néha esik egy kicsit az eső, de cserébe annyira gyönyörű zöld minden. Nem olyan kopár és kiégett mint otthon. Imádom, hogy nincsenek bogarak. És az ágyamat is imádom. Hogy lehet ennyire kényelmes??
Családom persze kicsit lerontja a pontszámot, de így is simán megvan a 8/10. Például minek kell vasárnap 8:34-kor vonyítani? Vagy legalább nem tudnák a földszinten intézni, hogy esetlegtalánvalahogymegoldhatóan aludhassak 10ig? Persze tudom, nagy kérés. Ahogy az is, hogy akkor legalább ne dumáljanak éjjel fél1kor is olyan hangerővel hogy ne tudjak aludni tőle... Ettől eltekintve egész normálisak. Persze vannak még bennem kérdések, persze csak költőiek és megválaszolhatatlanok, mint például, hogy miért kell hétvégén mindenhova kocsival elmenniük? Miért nem sétál csak el a kölyökkel a parkba? Azt valószínűleg sokkal jobban élvezné mint a kocsikázást. Másik nagy kérdés, hogy miért kell minden fölös energiájukat arra fordítani, hogy nekem munkát gyártsanak. Komolyan amikor már folyik ki a szemetesből a cucc vasárnap, miért nem lehet azt a 15 lépést megtenni vele a kukáig? Vagy hogy Gaurav apucinak miért kell mindent Sammyre hagyni? Már nem azért, de egy mosogatást vagy valamit igazán bevállalhatna, ha már a kölykével sincs együtt soha... Ezek is olyan megoldhatatlan problémák, mint a tyúk meg a tojás esete...
Ettől függetlenül no unhappyness, no honvágy, no problem. Amíg a kölyök édi, addig én is jól leszek. xx
