Coming home

Ha valaki azt kérdezné, hogy melyik nap szeretnék repülőzgetni, a szeptember 11.-e nem lenne benne az első 10-ben...

Ennek ellenére magával a repüléssel nem volt probléma, csak minden mással. Hétfőn még dolgoztam, olyan fél9-12ig megállás nélkül takarítottam, nagyon finom volt... Majd felvettem a kölyköt, és elütöttük az időt, amíg Sammy nem jött. Nagyon cuki volt, már olyan 3-4 tervvel előállt, hogy hogyan lehetne megoldani, hogy ne kelljen otthagynom őt. Olvadoztam szétfele. Sammy hazaérkezése után, minden négyzetcentijét kitakarítottam a szobámnak, összepakoltam, lefürödtem, mindenre készen álltam 9kor. Sammyvel még filmezgettünk kicsit, meg kigugliztuk az útvonalat a coach stationhoz, majd Gaurav apu is hazaért, és olyan 11:10 körül kanyarodtunk ki a háztól.
 Gugli szerint 15 perces út,11:45kor ment a busz, úgyhogy minden zsír volt. 30 körül odaértünk ahova a GPS mutatott, de ott nem volt 1 db coach station se... Úgyhogy elmentünk a metro stationhoz, amihez közel kellett volna legyen, de ott se volt semmi. Így tekeregtünk egy ideig, míg Gaurav apu megszólalt, hogy: "Sorry Bogi, de ezt nem fogod elérni..." Agyam persze egyből elindult, hogy mi a fenét tudnék így csinálni, hiszen így a repcsit se érem el... Szerencsére volt nálam 1 kis papírka, amire rá vannak írva ennek a busznak a megállói, megnéztük, a kövi volt Durham, fél óra múlva, úgyhogy kitaláltuk, hogy megpróbáljuk ott. Gaurav apu 200-zal nyomta, miközben én igyekeztem kiguglizni a durhami buszpályaudvart. Olyan 0:10-re oda is értünk, de nem láttuk sehol, szóval megszólítottunk három helyinek tűnő pasit, akik azt mondták, hogy a buszpályaudvar már rég bezárt... A sírógörcs határán próbáltam nekik magyarázni, hogy az én buszomnak itt kellene lennie, erre ők: "Jaaa a National Coach! Hát az itt van a sarkon túl!" Odalódultunk és tényleg ott volt. Már bent állt a buszom, percekre az indulástól. Na odarohantam, Gaurav apunak szánt sűrű hálálkodás közepette, és felszálltam. Nem igazán hittem, hogy ez még ma megtörténik... Elindultunk, ekkor volt olyan 0:20, és tudtam, hogy majd 4:50-kor kell átszállnom Milton Keynes-nél, az onnan 5:30kor induló lutoni buszra. Egyszer-kétszer bealudtam, de így is max 1,5 órát sikerült összesen. 4 óra körül ébresztett a mellettem ülő pasi, hogy mindenkinek le kell szállni, mert elromlott a busz... Ekkor más azt se tudom hol voltunk. Átszálltunk egy másik buszra, de mire elindultunk már több mint fél óra késésben voltunk. 5:13-kor hallottam, hogy a sofőr azt mondja, még 25-30 perc Milton Keynes... Ekkor megint rosszul lettem, hiszen ha nem érem el a másik buszt, akkor a repcsit se... Kicsit volt kilátástalan a dolog. De valamilyen csoda folytán 5:25-re odaértünk. El se hittem. Még várni is kellett! Nah innen már karikacsapás volt. De csoda hogy egész nap görcsben volt a gyomrom?!

Furcsa, hogy nem furcsa itthon. Minden ugyanolyan, mintha ez a 2 hónap meg se történt volna. Meg mi ez a meleg?! Ez nem normális!! Máris hiányzik Angliám! Meg a Rhea.

Megint megköszönöm mindenki támogatását, és befejezem a blogot. Mert, ugye, ez egy au pairről szól, nem rólam. Reményt ad az, hogy most már bizonyított:

BÁRMIKOR VISSZAMEHETEK!!

Bittersweet

A hetet meg ovodaskent kedtuk de mar iskolaskent fejeztuk be. Egyetlen Rheacskam felnott.

Hihetetlen cuki volt, ahogy buszken feszitett az egyenruciban. Mindenki hulledezik, hogy 4 evesen iskola, de megnyugtatlak titeket, csak szinezgetnek egesz nap. "Egesz nap..." Erdekes kifejezes arra, hogy negyed10re odaviszem es 11:50kor elhozom... Aztan pedig 6-7ig szorakoztatom... Aha, persze. Azert ennyire meg en sem vagyok kreativ... A csutortokunk eleg sz*rul telt, mindketten faradtak voltunk meg untuk egymas fejet, de a pentek nagyon szupi volt. Elvittem a parkba, ami igy hogy nem az ovibol megyunk oda, igencsak nagy kitero... Es most mondta eleteben legeloszor, hogy: "Please don`t leave me!" Hat mit lehet erre mondani?! Ugyhogy inkabb csak megoleltem. Ezt sokszor csinaljuk mostansag.

Ez volt a sweet resze a hetemnek, meg Sammy is nagyon aranyos volt. Eltekintve persze attol, hogy hogy banik a gyerekevel, egeszen jo fej.

De az egesz hetemet megkeseritette az, hogy Gaurav apu itthon maradt. Jovoheten lesz valami nagy vizsgaja, arra keszul. Oh de jo is lenne, ha csak ezt csinalna... De neem az nem lenne akkora poen... Az nem zavar, hogy mit csinal a gyerekevel, hetvegen, az se erdekel, hogy alapjaba veve egy idiot, de hogy az en munkaidomben szabotalja a nevelesi elveimet, az mar kicsit sok. Nem egyszer volt olyan pillanatom, amikor nagyon odamentem volna, csak a "nyugimindjarthazamesz" monoton ismetelgetese tartott vissza.

Az elso dolog amit nem ertek az, hogy miert tanul az ebedloben, a foldszinten, a nappali mellett, amikor 2 dolgozoszoba is van az emeleten?? De ez az o hulyesege, csinalja, ha jolesik. De hogy a nap kozepen kajat ad a gyereknek, es az ez miatt nem eszik vacsorat, vagy hogy odaadja neki a telefont, amikor nem is kerte, ahelyett, hogy jatszana... Gyerek meg pontosan tudja, mit gondolok arrol, hogy folyton videokat nez a telojukon, es ezert, hogyha bemegyek a szobaba, egybol eldugdossa elolem. Meg hazajovunk a sulibol, gyerek mondja, hogy csak felkoszon apanak, az meg ahelyett, hogy minel gyorsabban lekoptatna, hogy tudjon tanulni, szoval tartja, amig csak lehet... Mi a fene baja van ennek?! Azt is imadom benne, hogy ejszaka, amikor mindenki probal aludni, o a folyoson a leheto legnagyobb hangerovel kozlekedik, vagy hogy a foldszintrol felkiabal Sammynek az emeletre, hogy "ALSZOL?!". Mostmar nem... En mar 8kor labujjhegyen megyek ki a mosdoba, nem ertem, hogy mi a nagy cucc ebben. Egyre kevesebb pillanat van, amikor birom ezt az embert. A heten Rhea is megjegyezte, hogy az apu hulye... Kicsit neztem... De nem javitottam ki... ;)

Unbelievable

Imadom oket. Imadok itt lenni. Nem csunya dolog hogy az utolso napjaimon minden ilyen tokeletes?!

Persze a nettel meg mindig problemak vannak, ezert is nincsenek ekezetek. De egyebkent minden szupicsucs!!! Most hogy ennyire kozel van a hazamenetel, lehet hogy inkabb maradnek meg... masfel het mulva ilyenkor mar iskola... Jajj nemar! Sammyek aranyosak, biztos a vege miatt... Nincsenek lenezo uzik, vagy egyeb csunyasagok. A heten megmassziroztam. Most aztan legyen kedves! Nincs meg kovi au pair, ami azert eleg surgos lenne mar... Mindegy, nem az en problemam :) Nagyon sokat beszel a regi au pairekrol, meg a lehetsegesekrol, mar mindent tudok, mindegyikrol, teljesen naprakesz vagyok a tortenesekbol... Kicsit idegesito mar roluk hallani, de a vegere mindig oda lyukadunk ki, hogy en mennyivel jobb vagyok a tobbinel, ugyhogy nincs szivem leallitani... Tegnap elvittek a town centre be, meg lettem hivva egy mozira (Brave) meg 1 kajalasra. Aztan shoppingoltam egy kicsit ebben a buzinagy Metrocentre-ben, ami szerintem olyan 3X akkora lehet mint a Westend... Sammy nagyon aranyos volt vegig.

Kiddo is edi, multkor egyutt neztuk a Beauty and the Beastet, tundibundi volt. Nagyjabol veszekedesmentes az eletunk, ha a szulok nincsenek itthon (akkor is, ha itthon vannak, es ha az van amit o akar...). En is nagyon igyekszem mindig valami nagyon kreativat kitalalni ami esetleg meg szorakoztato is... Meg az "i love you!"t is rengetegszer hallom, ugyhogy akkor annyira rossz nem lehetek :) imadom.

Meg itt elni is imadok. Olyan szep meg kedves az egesz: oh es az egyik setalasom/varosnezesem/fenykepezgetesem kozben asszem taroristanak neztek, de kidumaltam magam es bekeben valtunk el :) nyugi azert hazamegyek... Valoszinuleg...

7 nap!

Diagnosis: homesick

Tünetek: magyar dalok öntudatlan éneklése, gondolás magyar barátokra nem megszokott gyakorisággal, "minekisjötteménki"-kérdés ismételt feltevése, panaszkodás arról hogy itt mi nincs ami otthon van, végső bizonyíték pedig a "bárcsakotthonlennék" ismételgetése...

Szóval elkezdődött. Minden nap egyre es egyre erősebb es nem lehet kikapcsolni. Lehet hogy csak a host családom hülyesége hozza elő. Komolyan néha annyira ostobák tudnak lenni, értelmiségi létük ellenére... Mondjuk ezt már nem egyszer kifejtettem... Az alvás dolog miatt akár folyton aggódhatnék, de minek? Az nem viszi előre senki dolgát... Ha lenne 0-24 alkohol hozzáférésem, mar bizti függő lennék... Ezen kívül a felnőtt human contact is hiányzik. Nem birom h egesz nap 1 kis 4 évessel vagyok összezárva... Ezen részben segít az esti skypeolgatás, de sajnos az se elég... Jah es ha ez mind nem lenne elég, a gépem is elromlott. Konkretan a billentyűzet. Teljesen össze van zavarodva; egy 2 soros levelet 10 percig kell szerkesztgetnem, hogy a másik fél nagyjából megértse... Ez a bejegyzés egészen pontosan Sammy telójáról készült. Check this out! Nem baj, nemsokara hazamegyek es az informatikus apukám megbütyköli.

A visszaszámlálás elkezdődött, még 17 nap!

No way out

Nem bírok túllépni dolgokon. Egyszerűen nem megy, próbálom de nem sikerül. Néha úgy érzem szétrobbanok...

Hogy valami positive témával kezdjem, bejelentem: Rhea egyre édesebb. Már nem nagyon találok olyan szavakat rá, hogy ne ismételjem magam. Veszekedésünk se nagyon van, mindig szót fogad, sokat dumál, a kérdéseitől néha besírok... Nagyon sokat nevetünk, táncolunk, beszélgetünk. Legutóbb mikor családdal Skypeoltam többször bejött, hogy beszélgessen velük, apukámnak hepibörzdéjtúújúút is énekelt alkalmából. Imádom. Erről ennyit.

De az anyja tőle függetlenül simán kiakaszt 2-3 naponta. Legutóbbi nagy durranása az volt, amikor egyik nap legjobb barik vagyunk és nevetgélünk össze vissza, másik nap meg odacsúsztat egy "House Rules" című másfél oldalas levélkét, hogy olvassam már el. Szabályok?? WTF?! Ezen azóta se tettem magam túl.

A múltkori nagyrészt az alvás-problémával foglalkozó bejegyzésemre igen sokan reagáltatok, köszönöm ezúttal is. Az egyik tanács az volt, hogy raboljam el a kölyköt és vigyem fel önhatalmúlag én aludni, akkor is, ha itthon vannak a szülők. Jelentem: megtettem.
Egészen pontosan tegnap történt az eset, amikor Sammy-anyu jó korán hazaért és szokásához híven inkább velem kommulnikált mint a pici gyerekével. Mikor kész lett a vacsi, odahívtam a kölyköt, anyu közben a nappaliban nyomta a laptopot. Etetés közben Rhea többször majdnem leájult a székről, annyira álmos volt, úgy kellett rászólnom néha, hogy „RÁGJÁL!” FYR megjegyezném, hogy tegnap kisebb-nagyobb szünetekkel végig zuhogott az eső ezért nem volt parkozás, hanem hazajöttünk és egész délután filmet néztünk. Nem lehetett valami fárasztó...
Miután végeztünk, ő bement a nappaliba, hogy majd a kanapén lepihen, mire Sammy mondta, hogy nem, menjél fel aludni, de mivel ő nem akart, hát semmi se történt. Közben anyu elment főzőcskézni, én meg odamentem Rheához, hogy rávegyem , hogy menjen el aludni. Ő nyafogott kicsit, de minden meggyőzőképességemet bevetve végül beadta a derekát. Megkért, hogy olvassak neki, úgyhogy azt is volt, meg jóéjtpuszi. Ekkor lehetett olyan fél6 körül. 7 tájékán kimentem a mosdóba és az úton észrevettem, hogy nyitva van Rhea ajtaja, úgyhogy gondoltam ránézek. Nem volt ott. Az történt hogy anyuci feljött és felébresztette... Már töbször magyarázta nekem, hogy jobb ha ilyenkor felébreszti, mert különben reggel már nagyon korán fenn lesz... Hát valóban, az tényleg jobb, hogy csak negyed12kor mennek aludni és fél7kor már ébren vannak... Gratulálok, great parenting...

Csodálkoznátok ha folyónak mennék??

So close...

Annyira közel voltam hozzá, hogy végre valami igazán nagyon pozitívat írjak róluk. De még mielőtt feljöhettem volna, hogy mindezt megosszam veletek, Rhea átalakult egy rosszindulatú kis görccsé, Sammyből pedig előtört az idegesítő énje...

Olyanokat írtam volna, hogy Rhea mennyire édes, hogy odaadta nekem a saccra 2000 darabos indiai karkötő gyűjteményét, azzal, hogy neki már kicsi és vigyem haza az unokahugimnak. Azt is írtam volna, hogy túllépett a félelmein és a segítségemmel már fel mert mászni a magasabb mászókákra is, és hogy ezért olyan boldog meg büszke volt, hogy öröm volt nézni. Leírtam volna, hogy megtanított egy hindi mondatot majd mikor már jól tudtam mondani, elmondta, hogy azt jeleni, hogy nem kell pisilni... Sammy kész volt, amikor este mondtam neki, gratulált Rheának, hogy pont ő tanít nekem hindit, amikor kb 10 szavas a szókincse... Meg Rhea egyébként meg alapjáraton is olyan tündibündi volt, hogy kétségesnek tartottam, hogy valaha is haza tudnék menni... Oh és azt is írtam volna, hogy a héten már 2X egymás után elvittük aludni este 7kor!! Ezek után még az jött volna, hogy Sammy mennyire aranyos mostanság, olyan dolgokat ad nekem, amikre én túlságosan sajnálom a pénzem, de nagyon szeretném, hogy tök jókat beszélgetünk a mindennapokról, a jövőről meg Indiáról, tanított új hindi mondatokat, és meg is dicsért, hogy milyen jó vagyok nyelvtanulásban, meg úgy általában is nagyon aranyos velem. De minden megváltozott csütörtök délután, amikor egész nap azt tervezgettem, hogy gyorsan még a magyar meccs előtt elmegyek majd bicózni, amit nem csináltam azóta, hogy lebetegedtem, erre Sammy hazajön és kitalálja, hogy unja (!!) ahogy a gyerekszoba be van rendezve, és alakítsuk át... -_-" Ezzel el is repült egy másfél óra. Plusz a gyerek tiszta idegesítő lett, ahogy nyafogott meg hisztizett, hogy ő is segíteni akar... Közben Sammy adta az utasításokat, hogy ezt meg azt csináld meg holnap. Mondtam, jó. Amint végeztünk, lerohantam nézni a magyarok meccsét, Sammy elkezdett főzni valamit, és odanyomta Rhea kezébe a telefont, hogy nézzé mesét... Ja mert ha nem adja oda, akkor Rhea bőg. Szóval odaadja... Grat, tényleg... Kicsit kikészített a gyerek, annyira utálattal nézett rám, és csak csúnyákat szólt hozzám...Teljesen kicserélődött. Fejvesztve rohantam volna a szobámba, ha nem kellett volna drukkolni... Persze utána megtettem. Péntek reggel "mitcsináljálmegma" levélke várt Sammytől, amin annyi feladat volt felsorolva, mintha a kölyök egész nap az oviban lenne... Az egész levélnek volt egy kissé lekezelő beütése néhány feladat pedig olyan szintű volt, mint az hogy "2 centivel told arrébb a vázát"... Valószínűleg több időbe telt leírni, mint ha megcsinálta volna... Annyira nem értem az ilyen dolgait. Szóval nagyjából így indult a péntek reggelem, képzelhetitek milyen hangulattal dolgoztam egész nap... Majd hazahoztam a kölyköt 1kor, kivételesen nem akart jáccóra menni, úgyhogy korán itthon voltunk, olimpiát néztünk, és karkötőket csináltunk, stb. Mire hazajött anyu, már a kézimeccs ment a svédek ellen,  Rhea nyomta a ria-ria-hungáriát, Sammy meg megjegyezte, hogy ha ők akarnak nézni vmit a tv-ben, Rhea sose engedi, nálam fel se merült még a probléma... Nemsoká Rhea megkaparintotta a telót és aztán kb 2 órán keresztül azt bámulta, közben hazajött Daddy is, akihez egy szót sem szólt, pedig amaz nagyon próbálkozott, de akárhányszor odament hozzá, Rhea elkezdett nyivákolni, hogy hagyja őt békén mesét nézni... Én ilyet sose csináltam volna az én apukámmal, ez azért nagyon gáz volt. Szegény Gaurav aput meg úgy sajnáltam, hozzám nagyon kedves volt, nézte velem a meccset, kérdezgetett róla meg minden. Baromira kéne a gyereknek 1 kis szigor... Csak sajnos azt is érzem, hogy Gaurav apu hiába állna a sarkára, Sammy úgyis a védelmébe venné Rheácskát, nem érne semmit. Kettejüknek együtt kéne szót érteni vele... Oh bárcsak egyszer megkérdeznének, hogy mit csináljanak máshogy! Oh és Rhea egyszer felment, mivel mondtam neki hogy menned kéne aludni, és elkezdett bömbölni, hogy aludni akar, mert a jókislányok már alszanak... Erre Sammy elkezdett neki kiabálni, hogy ne sírjál, gyere le, nézzél mesét, ne legyél jókislány!! Normális ez??! Azóta a 2 alkalom óta egyszer se mentek 9-10-ig aludni... A kedvencem mégis az volt, hogy a Sammy elővette a fagyit a hűtőből, azzal hogy Rhea megérdemli, mert olyan jókislány volt... Baszod persze hogy az ha leszedálod a mesével!! Mióta ők itthon vannak, végig azt nézte, persze hogy kussol... Bárcsak egyszer megismernék azt a "jókislányt", akivel nekem van dolgom...

Milyen jó, hogy ezek mind megtörténtek, mielőtt közzétettem volna a "csupajó" gondolatomat, mi? :)

Tryin' 2 B positive

Megfáztam. A nyár közepén. Megint.

Egy este gyanútlanul lefeküdtem aludni, másnap már egy teljesen új emberként ébredtem. Egy olyanként, aki nem jut levegőhöz csak mindig az orrfújás utáni másodpercekben, akinek ég a torka, és mint ahogy a mai nap hozta, már hangja sincsen... Aki alig bír felkelni, fáj a feje, tüsszög, köhög és szédül. Imádom minden pillanatát!

Valamint a herpeszem is kijött. 3 héten belül kétszer! Az milyen már? Rekordot döntöttem! Az első tökéletesen észrevehetetlen volt, de a második már pont a fejem közepén van, csak a vak nem látná... Ezt is imádom!

Jah és esik az eső constantly... Mondjuk nem mintha ki akartam volna menni a hétvégén, mivel mozogni is alig tudtam, de arra azért nem vágytam, hogy a fucking eső beessen a nyitott ablakokon, amire csak 20 perc után jöttem rá, hogy be kéne csukni... Esernyőm sincsen, ma kiddo-val kicsit megáztunk hazafele. Na nem mondom, hogy nem élveztük! J

De amit még ezeknél is jobban imádok az az Olimpia. Én tényleg nagyon igyekszem minden magyart megnézni, de sajna csak a csapatsportoknál lehet tutira tudni, hogy mikor lesznek, én meg nem fogom a 250 féle úszást végignézni az 1db Cseh Laciért, sorry. Bár egyszer Rhea feljött este, hogy azonnal rohanjak le, mert magyar van a tv-ben. Rohantam. Akkor lett Laci a harmadik. J Szóval átlagban csak a kézi- és vízilabdát követem, de azt aztán 100%-osan! Tegnap előtt este ment a magyar-spanyol kézi a tv-ben, azt együtt néztük, mindhármukkal. Annyira jó volt! Magyar szurkolókat is imádom! Minden meccsen HAJRÁMAGYARORSZÁÁG! meg RIA-RIA-HUNGÁRIA! meg a satöbbi. Meg amikor időkérésnél odamegy a kamera a csapatkohoz, és lehet hallani ahogy az eddző magyarul kiabál... Lovin’it! Gaurav apu meg is kért, hogy szinkronfordítsak... :D hatttalmas volt! A másik amin besírok, ahogy az angol kommentátorok a magyar neveket kiejtik... Hát ott kész vagyok. Ezek meg nem értették mi a bajom... :D Na hát pont ezt a meccset kellett elveszteni... Szomorú voltam, hiszen azelőtt majdnem mindig nyertünk amikor szurkoltam... Mind1, ez megérte:

Gaurav aput is bírtam egyik nap, amikor átjött a szomszédunk, igazábol csak ismerkedni, meg megnézni, hogy berendezkedtünk-e már. Nagyon édi 60 év körüli pasasról van szó (egyébként George). Sammy azt mondja, már valszeg visszavonult, nagyon szegény kis nyugdijaséletét tengeti itt, a ház előtt parkoló cabrióval együtt... Nah mindegy átjött és akkor elkezdett mesélgetni mindenfélét, én ott vettem fel a fonalat, hogy valami 95 éves nőt bevittek a kórházba és hólyagrákot találtak nála. Gondolom az anyja lehet vagy vmi ilyesmi. Gaurav apu meg kérdezgetett mindenfélét (arról lemaradtam, de valószínűsítem, hogy mondták, hogy oda vitték ahol Gaurav apu dolgozik), hogy hogyan fogják kezelni, meg ilyenek. Majd a végén felajánlotta, hogy megkeresi majd hétfőn és az orvosokkal konzultál, hogy hátha többet megtud. Sztem ez tök édi.  Ő se rossz ember ám, csak olyan furi néha...

ui.: Megtaláltam az egyik fiókban azt a búcsúlevelet, amit Sammynek hagytam, amikor előző augusztusban hazamentem.

 Megtartotta!

Sírok.